6. HÉT
Kedveseim,
Félidő, ez az amikor már tudatosult benned, minden a belső elhatározásban indul.
Tehát a hetet az összerakott, összeszedett bejegyzések fogják formálni. Tudatosítani kell mindent egyben mint egy puzzle csak akkor lesz egységes ha a belső képed is készen áll.
Most jön az a fázis amikor előveszed az eddig vezetett naplód, átolvasod a megfigyeléseidet és elemzed magad. Külső szemlélőként figyelsz, ez nem nehéz hiszen nap, mint nap másokkal is ezt tesszük akarva vagy akaratlanul.
- szóval ha inkább este eszem mert magányos vagyok.
- reggel eszem mert már most frusztrál, hogy dolgozni kell menni
- egész nap eszem az irodában, mert feszült vagyok
- behabzsolom az ebédet, mert még enni sincs időm.
Sorolhatnám tovább a fő probléma az az, hogy nem koncentrálunk az étkezésre, arra amit éppen csinálunk. Mondhatnám nem vagyunk a jelenbe. Ezt megtanulni igen fontos lesz később a mozgásban is kamatoztatható.
Minden gyermek a táplálék által lép kapcsolatba a világgal születés után ezért van az, hogy olyan szoros kapcsolatban áll az étel és a szeretet. Osho így fogalmazott:
” Ezért van az, hogy ha nem érzed szeretve magad, elkezdesz túl sokat enni. Azok az emberek, akik ételfüggővé váltak, ugyanazok, akik hiányolják a szeretetet. Étellel kezdik el helyettesíteni. Ha igazán szeretve vagy, nem tudsz túl sokat enni.”
Amikor elindítottam a 12 hetes utazás a változásba Blogot nem éppen ezt terveztem. De azt már megtanultam ha tervezel elveszel, minden pont úgy van jól ahogy van. Azzal kell éppen foglalkoznom ami jön.
A hatodik hét utazásunk felénél tartunk. Eddig ha megfigyeltétek sokkal nagyobb hangsúlyt fordítunk szellem lélek megfigyelésére, mint a testre. Nagyon sokan belefutunk az edzésbe de mindig mindent szívvel és lélekkel kell csinálni.
Lelked edzése sokkal nagyobb erőt és szeretetet kíván, mint azt gondolnánk. A legnagyobb feladat elfogadni és ujjá születni. Nincs koncepció nincsenek tervek, nincs, nincs, nincs
ÉS MÉGIS MINDEN MEGVAN ITT MOST LEGBELÜL
“ALKOSD MEG ÖNMAGAD ALGORITMUSÁT”