Távlatok
Amikor egy élet egy szakaszát lezárja, olyan mint egy vizsga amikor arra gondolunk, hogy megtanultuk. Először azt gondolod, hogy ha majd vége akkor lezárod.
Csak ülsz és olyan, mintha üresség lenne benned. Nincs semmi és már a kérdések sincsenek. A miérteket tudod és az érzéseket elengeded megszűnt a ragaszkodás. Vársz mégis valamire valami elmondhatatlan dologra, és amikor rájössz, hogy az igazán te vagy magad. Jön egy kis félelem a nagy változástól és elkezded elemezni tanulni a saját életed apró történéseit.
Az a valaki aki eddig is ott volt és türelmesen várta hogy meghalld a világ nagy zajában a hang ami te vagy magad. A szíved adja az instrukciót mellyel te párhuzamosan működtél egészed eddig ” nem igazán hatékony”.
Egyszer csak meghallod és figyeled a MOST pillanatát. Valahogy még a szívdobbanás is másmilyen. Aztán kitőr belőled a tisztító és megváltó sírás, mely olyan megkönyebbülést ad mely világot és életet ad. Igen egy új és biztonságos életet, ha hagyod.
Légy olyan, mint a nap.
Minden reggel felkel és beragyogja az égboltot,
akkor is ha a felhők eltakarják
csak ragyog ha kell át a felhőkön,
de egyszer csak elmennek a felhők
s szórja a sugarait mindenki arcára.
